2011. szeptember 13., kedd

A Szent Korona és a Parlament


Szentkorona szer történései


Bösztörpuszta éjjel a Szent Korona Szertartás után sok embernek felejthetetlen volt. A különleges mécsesek reggel nyolcig égtek. Életem egyik legszebb napja volt, s aki értette az meg kapta, amiért eljött.
ADJATOK NEKIK TI ENNI - MONDTA 2OOO ÉVE AZ ISTEN EMBER A TANITVÁNYOKNAK. Ők még akkor nem értették mi magunk vagyunk az égi kenyér, ha úgy élünk, ahogy ö kérte. Semmi mást nem kért, csak hogy törekedjünk a jóra.
S ha azt megteszed, te vagy az égi manna az életvíz forrása és így lesz tele az égi kosár.
S még valamit mondtam, ami mindenkinek szólt: Ingyen kaptátok, ingyen is adjátok.



Beavatottak


Parlament, de jó lenne, ha a vezetőség is ilyen becsületes emberekből állna.
De az is nagy dolog lenne ha csak meg próbálnák.
R A J T A H ÁT.
Parlamentben a meghívottak az eskütétel után. Van, aki meg értette, s van aki nem, de nem mondhatja senki, hogy nem volt ott. Az ég tudja, hogy mi történt, s ez a fontos.



Apostolok bevonulása


A szertartás közben Buda Király megszemélyesítőjeként mellettem Kocsis István, a Szent Korona Jogrendjének Könyvírójával. A TEREMTÖ TUDTA, HOGY EMBEREK VAGYUNK, s tévedni is fogunk. Csak az nem mindegy, hogy rájövünk a tévedésre és azt kijavítjuk, és ez az ÉLET iskola.
Mert hisz azt mondta: eszem, s iszom veletek. És én ebből mindjárt megértettem, hogy ihatok mértékkel, s ha ezt elfelejtem, másnap megbánom és megiszom a maradékot, nehogy tönkre menjen. És újra neki leselkedek, s próbálok jót tenni, hisz az nem is olyan nehéz.



Papp Gábor mesterem magyaráz a tanulóknak a szer közben.
Isten áldjon Gáborka és bocsáss meg nekünk halandóknak!
De ne feledd, a szavaid és tanításaid nem szálltak el.
Mert sok olyan emberrel találkozok, kik rád emlékezek és tanításaidat emlegették.
A MAGOT JÓ FÖLDBE VETETTED.
ISTEN ÁLDJON ÉRTE!


Előkészület



 A CSAPAT sárga kabátban. Magfalva tulajdonosa, Géci Gábor. Sokan G…falvának hívják, én nem tudom miért?



Tábortűz mellett


Pilisben, a Szent Korona Szertartásra készülve a meghívottakkal. Középen Papp Gábor mesteremmel és Szántai Lajossal, égi tanítóval és Kocsis Istvánnal, A Szent Korona Jogrendszere könyv szerzőjével, kivel sokat beszélgettem.
A kép még délután készült reggelre fejmagasságban jégcsapok lógtak a fejünk felett, de nem fáztunk.



Barátok között


Ruff Feri, Tisztánlátó égi testvéremmel, kivel sokszor összevesztem
Ideje kibékülnöm vele!



Mellém küldött Égi Angyal


XVIII. kerület Évikéjével a Kazahsztáni emlékműnél.
Ő érti, hogy mit akarok és mindenben támogatott.
Hála az égnek és neki!






Badinyi Joós Feri bá általam megkedvelt égi tanítóval. Sokat beszélgettem vele.
Miskolcra utazva hozzá úti társunk volt egy tanító különlegessége. Volt, hogy egy óra múlva nehéz volt a szemébe nézni, olyan energia jött belőle. Sajnos csak három napot tudtunk beszélgetni, de biztos, hogy így kellett lennie.
Ha lehetne, még kérdeznék tőle egykét dolgot.....